Taekwondo- Három nap eseményei és a győztesek

A taekwondo versenyek második napján, pénteken lépett küzdőtérre a női -57 kg-os és a férfi -68 kg-os súlycsoport.

jade.jpg

A nőknél kicsit borult a papírforma, bár az éremesélyesek közé sorolták, és a hazaiak is nagyon várták, a végső győztes, Jade Jones szereplését. A fiatal, 19 éves walesi lány be is váltotta a hozzá fűzött reményeket és egész nap szép, fölényes versenyzéssel ért oda a dobogó legfelső fokára. A döntőben a világranglista második helyezettjét, a kínai Hin Yuzho-t vert meg 6-4-re, ezzel megszerezve az angolok első érmét Londonban. A bronzérmeket a taipei Tsen Li-Cheng és a francia Marlene Harnois szerezte meg.

Nagy csalódás lehet az amerikaiaknak Diana Lopez szereplése, aki az első mérkőzésén egyből kikapott, a későbbi ezüstérmestől, így mehetett tovább vigaszágon, ahol viszont a finn Suvi Mikkonen állta útját, így érem nélkül tért haza.

fiu-68.jpg

A férfi -68 kg-os súlycsoportban a nagy esélyes török Servet Tazegul szerezte meg a bajnoki címet, szintén minden meccsét megnyerve. Tazegul jelenleg az első a világranglistán és a második helyezett iráni Motamed Mohammad-dal találkozott a döntőben. Itt egy kemény mérkőzésen 6-5-re végeztek a felek. A bronzérmeket az amerikai Terrence Jennings, illetve megismételve pekingi szereplését, az afgán Nikpah Rohullah szerezte meg.

Szombaton a nőknél -67 kg-ban, míg a férfiaknál -80 kg-ban küzdöttek az érmekért.

noi67.jpg

A női mezőnyben Sarah Stevenson-t várták dobogó közelbe a hazaiak, akit korábban térd sérülése hátráltatott, de mostanra már felépült. Sarah négyszeres világbajnok és Pekingben bronzérmet szerzett. Sajnos az első fordulóban búcsúzni kényszerült az amerikai Paige McPherson ellenében, aki a későbbi bronzérmet szerezte meg. Sarah úgy nyilatkozott a mérkőzés után, hogy ugyan hátráltatta korábbi sérülése, de úgy érzi, hogy jól felkészült és a mérkőzésén mindent kiadott magából, amivel elégedett.

Ebben a súlycsoportban szerezte meg Korea (a taekwondo szülőhazája) az egyetlen aranyérmét, ami egy arany érem lett Hwang Kyung Seon jóvoltából. Második helyen a török Nur Tatar végzett, aki szintén meglepetésként ért oda a döntőbe. Mindketten meggyőzően és szép küzdelmekben jutottak el az utolsó mérkőzésig. A bronzérmeket az amerikai Paige McPherson és a német Helena Fromm szerezte meg.

fiu-80.jpg

A férfiaknál esélyesként érkezett az iráni Yousef Karami, aki kétszeres világbajnok és athénban bronzérmes volt. Nos, ő sajnos nem ért oda a dobogóra, mert ugyan a vigaszágon továbbmehetett, de ott a hazaiak versenyzőjével, Lutalo Mohammad-dal találkozott, aki megállította és végül bronzérmet szerzett. Ha már Mohammad… nagy vihart kavart az olimpia előtt, hogy a brit szövetség úgy döntött, hogy Aaron Cook helyett Mohammadot nevezi az olimpiára. Ugye mivel egy országból csak négy versenyző, egy súlycsoportban pedig csak egy nemzet versenyzője mehet, így a szövetségnek kellet dönteni. Mind Mohammad, mind Cook a tavaszi Európa bajnokságon aranyérmet szereztek és a közvélemény Cook-ot szerette volna látni az olimpián. A szövetség döntése ellen nagy összefogás alakult ki, de nem változtattak és Lutalot küldték, aki végül a bronzéremig jutott. Az már sose derül ki, hogy Cook mire lett volna képes.

Itt indult az amerikaiak nagy favoritja, Steven Lopez, aki Sydney és Athén olimpiai bajnoka, Pekingből pedig bronzot vitt haza. Nagy meglepetésre Lopez az első mérkőzésén kikapott az azeri Azizovól, aki viszont a következő körben esett ki, így az amerikainak nem volt több mérkőzése.

Végül az aranyérmet az argentín Sebastian Eduardo Crismanich szerezte meg egy látványos és mozgalmas döntőben a spanyol Nicolas Garcia Hemme ellen. A bronzérmeket a már említett brit Lutalo Mohammad és az olasz Mauro Sarmiento szerezte meg.

A taekwondo versenyek zárónapján, szombaton a nehézsúlyú versenyzőké volt a csarnok, a női +67 kg és a férfi +80 kg.

noi67_.JPG

A nőknél végül is a várakozásnak megfelelően a jelenlegi élvonal került a dobogó három fokára. Címvédőként érkezett mexikói Espinoza Maria del Rosario, de itt csak a bronzérem jutott neki. Az aranyérmet a szerb Milica Mandic szerezte meg, aki a döntőben a francia Anne- Carolina Graffe-val találkozott, aki EB és VB győztes volt korábban. A másik bronzérmet a mexikói versenyző mellett, az orosz Anastasia Baryshnikova szerezte meg.

fiu80.JPG

A fiúknál, a súlyokból adódóan, voltak olyan mérkőzések, ahol nagy eltérések voltak mind súlyban, mind magasságban és itt már arra is lehetett számítani, hogy esetleg KO győzelmeket is láthatunk. Nos ez nem következett be, de így is kemény találatokat láthatott az ExCel csarnokba kilátogató közönség. Itt az előzetes várakozások a koreai Cha Dongmint és a görög Nikolaidis Alexandros volt esélyes, de egyikük sem került dobogó közelbe. A végső győzelmet az olasz Carlo Molfetta szerezte meg a gaboni Anthony Obame-val szemben. Itt a három menet sem hozott döntést, egyenlő volt az állás, majd az extra menet sem, így bírói döntéssel hirdettek bajnokot. Volt már erre példa Londonban, de döntőben nem.
A bronzérmeket a kubai Robelis Despaigne és a kínai Liu Xiabo szerezte meg.    

Taekwondoban is, mint látható, két bronzérmet osztanak. Itt is ugyanolyan vigaszági rendszer van, mint pl. a judoban, csak mivel itt kevesebb az indulók létszáma, itt már az is továbbmehet, aki az első fordulóban esik ki. Természetesen az kell, hogy akitől kikapott, az tovább meneteljen. Így, bár nem nagy létszámúak a súlycsoportok majd minden versenyző többször küzdhet és a közönség is több mérkőzést láthat.

Érdekesség volt még a londoni olimpián, hogy nem volt KO győzelem, ami azt mutatja, hogy valóban a legjobbak kerültek ide, akik hasonló tudásszinten vannak.

rugas.jpg

Az versenyszám előtt, azon tanakodtunk, hogy vajon alkalmazni fogják-e a 12 pontos szabályt, mely annyit tesz, hogy ha a második menet végén, az egyik versenyző 12 ponttal vezet a másikkal szemben, akkor nem kell végigküzdeni az utolsó menetet, hanem technikai KOval végződik. Úgy gondoltuk, hogy egy olimpián azért csak nem fog már előfordulni, a kiegyenlített mezőnynek köszönhetően, de a második napon mégiscsak láthattunk ilyet, méghozzá egy bronzmérkőzésen. Véleményem szerint a finn lány, aki kikapott már nagyon elfáradt a végére és talán ezért is fordulhatott ez elő, mert előtte azért ő is fölényesen nyerte a mérkőzéseit. 

Az éremtáblázat az alábbiak szerint alakult:

tkderemtabl.jpg

A taekwondo mérkőzéseknek egy nappal az olimpia előtt vége lett és ugyan a TV képernyője elől figyelve, de megítélésem, hogy szépen szerepelt az ötkarikás játékokon és a közönség végig jól szórakozva nézte végig a küzdelmeket.

érmek.jpg

Gratulálok minden résztvevőnek!

Ebben a sportágban nem ment az amerikaiaknak

16 vitorlás versenyzővel vágtak neki Londonnak, köztük pekingi aranyérmessel, pekingi ezüstérmessel, de ma már tény: egyetlen amerikai vitorlázó sem nyert érmet az idei olimpián. Hogy miért, azt egyelőre ők sem tudják. 

Team USA Forrás: ussailing.org

Tudom, nem ez az egyetlen ötkarikás versenyszám, melyben nem jeleskednek a jenkik, na, de két óceán mossa partjaikat, és vitorlázásban az örökös éremtáblázat második helyén tanyáznak. Sőt! Ha az összes érmek számát nézzük, akkor meg is előzik a 25 arannyal büszkélkedő Nagy-Britanniát.

Versenyzőik (16 fő a maximális létszám/ország) egytől-egyig a ranglisták éllovasai: a Laser Radial pekingi győztese Anna Tunnicliffe idén a női Elliott kormányosaként végső győzelemre tört (volna), a férfiak közül 2008-ban finnben ezüstöt nyert Zach Railey szintén esélyesként érkezett a dél-angliai Weymouthba.

Aztán nem lett belőle semmi sem. Nem voltak sem komoly, taktikus tengeri medvék, mint a brit Ben Ainslie, aki hat futam után 10 pontos hátrányból fordított, és nyerte meg élete negyedik olimpiai aranyát finn hajóosztályban. A világ legeredményesebb vitorlázója lett.

Ben Ainslie megdöntötte Paul Elvström rekordját Forrás: ISAF

De nem voltak viccesen lazák sem, mint az ausztrál Nathan Outteridge, a 49-es osztály többszörös világbajnoka, aki szintén begyűjtötte a legfényesebb medált és, aki egy borulás után jókedvében búvárfelszerelésben vágott neki a következő menetnek.

Nathan Outteridge a 49-er bajnoka Forrás: ISAF

Pedig Seneca már az ókorban megmondta: “Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, milyen kikötőbe tart.”

Mindenesetre Dean Brenner, az amerikai szövetség leköszönő (!) elnöke a Sailworld.com-nak azt nyilatkozta, szerinte a dolgok jó irányban haladnak, még akkor is, ha 1936. óta (és Moszkva kivételével) idén először nem jöttek a várt eredmények. Elmondása alapján az USA csapata egy építkezési folyamat közepén tart, és türelemre van szükségük. Szerencséjükre stabil anyagi háttér és jó csapatszellem jellemzi a válogatottat.

Kíváncsian várom, mi lesz 2016-ban Rióban. A brazil partoknál már kiteszörfben is versenyezhetnek.

Taekwondo- nagy küzdelmek helyszíne London

Túl az első versenynapon, ahol színvonalas csatákat láthattunk és ahol a papírforma érvényesült mind a nőknél, mind a férfiaknál.

tkd49.jpg

Női -49 kg-ban az előzetes várakozásknak megfelelően, a kínai Wu Jingyu szerezte meg a bajnoki címet, ezzel megvédve pekingi elsőségét. A döntőben a spanyol Brigitte Enrique Yague- val találkozott, akit viszonylag könnyen. 8-1-re győzött le. A kínai az összes meccsét nagy arányban nyerte, így viszonylag "könnyedén" jutott a döntőbe, míg a spanyol lány az elődöntőben vívott szoros meccset.
A bronzérmeket a Kínai- Taipei -i Chanatip Sonkham és a horvát Lucija Zaninovic szerezte meg.

tkd58.jpg

A férfiaknál a jelenlegi világelső spanyol Joel Gonzales Bonilla vívta a döntőt a koreai Lee Daehoon-nal. Egyikőjüknek sem volt teljesen sima az útja a döntőig. A spanyol az első mérkőzésén a svéd Uno Sanlival találkozott, akivel szoros mérkőzést vívott és csak az utolsó másodpercben bevitt találattal jutott túl rajta. A koreai pedig szinte az összes meccsét egy pontos különbséggel vívva jutott a fináléba.

Jó meccsekkel mutatkozott be Londonban a taekwondo! Minden szépségét és kevésbé látványos részét megismerhette a közönség, de véleményem szerint jól szórakozott tegnap az Excel aréna közönsége.

A mai napon a nők -57 kg-os, míg a férfiak -68 kg-os csoportja következik.

tseng.jpg

A nőknél szerepel Zseng Li- Chang, aki a világelső, több érme van VB-ről és Ázsia bajnokságokról és ő volt az, aki elsőként kvalifikálta magát a játékokra. Nagy ellenfele lehet a kínai Hou Yuzhuo, aki 2x világbajnok és jelenleg második a ranglistán. Ebben a súlycsoportban indul még az amerikai Diana Lopez (akinek bátyja, Steven Lopez is szerepelni fog majd), aki Pekingben bronzérmet szerzett és a hazaiak reménysége Jade Jones (mellesleg őt a májusi EB-n Kotsis Edina nagy fölénnyel vert meg az elődöntőben).

tazegul.jpg

A férfiaknál nehéz jóslásokba bocsátkozni, mert sűrű a mezőny és papíron sokan odaérhetnek érem közelbe. Elsőként a török Servet Tazegul-t említeném, aki jelenleg vezeti a világranglistát, világbajnok, 4x-es Európa bajnok és Pekingből egy bronzérme van. Itt lesz viszont az iráni Motamed Mohammad Bagheri, aki szintén világ és ázsia bajnok és folyamatosan váltogatják egymást Tazegul-el a ranglista első helyén.
Meg kell említeni az afgán Nikapi Rohmellah-t, aki Pekingben megszerezte országa első érmét, egy bronzot és jelenleg hatodik a világranglistán. Martin Stemper, a hazaiak versenyzője is odaérhet a végjátékra, a hazai közönség maximális támogatása mellett.

Ma is buzdítok mindenkit, hogy kövesse az eseményeket, mert nagyon jó mérkőzésekre van kilátás. 

Hollywood sehol sincs!

Azért vagyok itt, hogy a röplabdáról írjak. Így is lesz, de előbb veszem a bátorságot és a tegnapi napról virtuális papírra vésem néhány gondolatomat. Nem a tegnapi napot ajánlják a kardiológusok a magyar szurkolóknak kikapcsolódás gyanánt az biztos.

Csalódtam Vajda Attilában, mert esélytelen volt. Van ilyen, de szóljon előre. Egyszer azt olvastam tőle, minden fejben dől el. Most baj van a fejében. Viszont bármennyire is nyers volt a döntő utáni nyilatkozata, kétségtelenül igaz. Ő a legjobb ebben itthon és ez ennyire elég.

Hamar elmúlt a rossz szájíz, mert villámgyorsan bezsebeltünk két aranyat. De a Dombi-Kőkény páros célba érkezését követő másodpercekben majd megőrültem. Persze az ilyen győzelem után sokkal jobban lehet örülni, csak veszélyben a munkahelyem. A női négyes pedig parádés volt. 20 év után ismét arany. Sarkalatos törvénybe kell foglalni, hogy kajak négyest csak Knézy közvetíthet. 20 éve az "öreg", most a fia közvetítette az aranyat. Ide kívánkozik, hogy magamban nagyon sokat szidom a kommentátorokat, de Horváth Mariann és Knézy jó. Legalábbis őket jól viselem.

De hát az izgalmak még messze nem értek ekkor véget, mert a kézilabdás fiaink olyan mérkőzést produkáltak az Izlandsonok ellen, hogy az valami elképesztő. Tudom, hogy ennek még meglehet a böjtje. Mert sokat kivett belőlük. Azt is tudom (gondolom), hogy szakmailag rengeteg hibát lehet benne találni. És hallottam, hogy Mocsai - a kapitány - szerint ezt már a rendes játékidőben el kellett volna dönteni. De a sport pont az ilyen meccsek miatt okoz komoly addikciót. A szurkoló izgulni akar és a végén örülni. Lásd még Dombi-Kökény. Ez tipikusan olyan amerikai volt. Ahol a sport valóban a szórakoztatóipar része. Ahol a sportfilmek végén izgulunk, mert a nagy meccs jól indul, de aztán jön a gonosz, csellel, ármánnyal szerencsével. És az utolsó másodpercek teszik ki a film egynegyedét, hogy végül hihetetlen és elképzelhetetlen módon, de a jó nyerjen és jöjjenek a könnyek, az öröm, a nyálas klisé. Kedves Hollywood, tegnap mi ezt élőben produkáltuk egy olimpián.

És este jött a nagy meccs. A vízilabda. Ezért is merek tulajdonképpen írni, mert a röplabda és a vízilabda ugyanazon cég labdáit használja. Csak ők. Szóval joggal firkálok erről a napról (most még) röplabdamentesen. Kikaptunk. Nem nyerjük meg négyszer zsinórban. Ez nem hollywoodi befejezés. Itt nem lesz hepiend. Mert a "hüjebírók" már megint elcsalták. De nem, igazából nem. Inkább azért, mert a sportban értelmetlen sok "ha" úgy adódott össze, hogy nem nekünk jött ki a lépés. Ha nem kapunk valahonnan fényévnyi távolságokból gólokat, ha a lövéseink pontosabbak, és csak a kapufáink vagy az azt sem eltaláló lövéseink fele bemegy, akkor már értelmetlen is az a "ha", amelyik a bírókkal foglalkozik. Hogy mi van, ha nem ötméteres az ott a végén, hanem kifelé dobás, vagy épp tovább. Vagy mi van, ha nem állítanak ki a végén, és legalább azt a sanszot megkapjuk, hogy 9 másodpercig jól csináljuk, és egyenlítsünk. Ez így együtt sok volt. És a sok ha eredménye, hogy elbuktunk. Ettől még Kemény Dénes a világ legjobb vízilabda szakembere, és ez a válogatott minden idők (talán) legjobbja. És mi háromszoros olimpiai bajnokok vagyunk zsinórban. Persze, akiknek ez lett volna az első, azokat ez nem vigasztalja. Sőt, akinek a negyedik lett volna azt sem. És ez jó, mert éppen ezért fog a felfrissülő, megfiatalodó és átalakuló válogatott az aranyért utazni Rióba.

Ria-Ria...!

Gyors tippek férfi röplabdában.

Mielőtt nekiveselkednének tippelek. De előbb gratulálok a heroikus küzdelemben és elképesztő izgalmak között továbbjutó kézilabda válogatottunknak. Kétszeri hosszabbítás után győztük le Izlandot!

Egy ág maradt ki az esélylatolgatásból. A férfi teremröplabda. A négy páros a következő. Argentína és Brazília. Ezt akárhonnan nézem presztizsmérkőzés. Maradona vs Pelé, hogy egészen közismert párosítást mondjak. Vagy tangó vs szamba. Szerintem szamba. Bár jómagam mindkettőt szeretem táncolni, de azért röplabdában Brazília van akkora név, mint fociban, nem úgy az argentínok.

USA-Olaszország. Az olasz röpi világszínvonalú. Európa egyik meghatározója. De a címvédővel nem fog bírni, azt hiszem. Ezt mutatja, hogy csoportnegyedik volt. mondhatni becsúszott a nyolcba. Továbbmegy az USA.

A másik ágon egy dolog biztos, lesz európai döntős. A lengyelek az oroszokkal játszanak az elődöntőért és ami a lengyelek mellett szól, hogy könnyebb ágon jutottak be érzésem szerint. Bár ez lehet éppen hátrány is. De ezt előre nehéz lesz eldönteni. A világranglistán is egymás mögött állnak. Valamiért a lengyeleket érzem picit esélyesebbnek, de lehet bármi.

És a negyedik páros Bulgária és Németország. Az egyetlen magyar játékossal felálló németek szenzációsan játszottak. Grózer fantasztikus teljesítményt nyújtott. Már csak a magyar kötődés miatt is német továbbjutásra voksolok!

Taekwondo- első nap- rögtön páston Peking egyik bajnoka

tkd.jpg

A mai napon, magyar idő szerint 10-kor, megkezdődnek a taekwondo versenyek.
A taekwondo vezetői állítják, hogy a kvalifikációs rendszernek köszönhetően, a legjobb versenyzők vannak jelen az olimpián, annak ellenére, hogy számos világbajnok és világelső hiányzik. Ez a már korábban említett súlycsoport összevonások miatt lehet.

Jean Marie Ajer, a nemzetközi szövetség főtitkára elmondta:
„Néha vannak szövetségek, melyeknek dönteniük kellett, mert abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy több versenyzőjük is kvótát szerzett ugyanabban a súlycsoportban.”

Ilyen és ehhez hasonló „botrányok”-tól volt hangos a nemzetközi szövetség az elmúlt időszakban, de minden szövetség meghozta maga döntését és így alakult ki a jelenlegi mezőny.

Ma két súlycsoportban osztanak érmeket: a hölgyeknél a -49 kg-ban, míg a férfiaknál a -58 kg-ban.

A nőknél rögtön az első mérkőzésen pástra lép Peking olimpiai bajnoka, a kínai Wu Jingyu wu.jpg, aki a tavalyi év világbajnoka. Összesen 3 VB címe és két Ázsia bajnok címe is van. Mellette, még három versenyző van, aki nagy valószínűséggel ott lesz az érmekét folyó harcban: a tajvani Yang Shu- Chun, aki jelenleg vezeti a világranglistát, a spanyol Yague Enrique Brigitte, aki negyedik és még a világranglistán harmadik horvát Lucija Zaninovic is odaérhet.

A férfiaknál a jelenlegi világranglista vezető, aki kétszeres világbajnok és háromszoros Európa bajnok, a spanyol Joel Gonzales Bonilla esp.jpg lehet az egyik nagy esélyes, de beleszólhat még a versenybe a dominikai Mercedes Yulis Gabriel, aki negyedik a ranglistán és Peking ezüstérmese.A koreai Lee Daehoon is ott lehet a végjátékban, illetve a Kínai Taipei képviseletében az ötödik helyen álló Wei Chen- Yang is. Ezzel folytathatja a kínai- taipei „hagyományokat”, miszerint minden olimpián nyernek valamilyen színű érmet, ebben a súlycsoportban.    

Hogy beigazolódik a papírforma, vagy meglepésemberek állnak majd a dobogón, az ma este/ éjjel kiderül!
Kezdődjék a küzdelem!

Taekwondo- a kvalifikációs rendszer

Már csak egy nap és végre mindenki láthatja, hogy a sok sok változtatás után, milyen is lett a jelenlegi olimpiai taekwondo. Persze nem feltétlenül fogja meggyőzni a jelenleg ellenállókat, de legalább az esélyt adják meg neki.

mascotkit.jpg

Szerintem mindenkinek van kedvenc és szeretett sportága. A taekwondo is nagyon sokak által kedvelt sportág és az, hogy miért a taekwondo van az olimpián, az sportdiplomácia. Minden sportág szeretne bekerülni, mert ez az egyik legnagyobb dolog egy sportág és a sportoló életében. Talán az is az egyik oka lehet, hogy a vezetők tudtak és mertek változtatni a szabályrendszeren, mert tudják, hogy egy olimpián jelen lenni, az a csúcs!

Viszont ezért sok mindent át kellett alakítani, a szabályokon kívül is. Az olimpián meg van szabva, hogy egy sportágban hány érmet oszthatnak ki. Világversenyeken a taekwondoban mind a nőknél, mind a férfiaknál 8-8 súlycsoport van. Viszont ez sok érmet jelentett, így lecsökkentették nemenként 4-4-re. Így fordulhat elő, hogy egyes versenyzők csak a kvalifikációs versenyeken és az olimpián találkoznak, mert a többi versenyen külön súlycsoportban küzdenek.

A sportolók és a küldő országok számát is korlátozzák. Egy országból összesen 4 versenyző indulhat a játékokon, 2 női és 2 férfi.

Összesen 128 sportoló fog megküzdeni az érmekért, 64 férfi és 64 női, ők 4-4 súlycsoportban, melyekben 16 versenyző léphet pástra.

A kvalifikációs versenyeken 120 helyért ment a küzdelem. 4 hely a rendező ország versenyzőinek jár, a fennmaradó 4 helyen pedig, az olimpia eszméjének fényében, szabadkártyás versenyzők indulhatnak.
Ebből a 120 kvótából egyet is megszerezni, kemény munka, főleg, hogy egyes súlycsoportokban, pl. egy világbajnokságon, van, hogy 60-70 fölött van az indulók száma, ezek az összevonásokkal összeadódnak.

Kvótát a versenyzőknek kettő versenyen van lehetőségük szerezni: a világkvalifikáción és a kontinenskvalifikáción. Ezeken a versenyeken kell érmet szerezni, hogy kivívja valaki az indulás jogát.

kvali.jpg

Jelenleg az olimpiai súlycsoportok az alábbiak szerint alakulnak:

Nők:
-49 kg
-57 kg
-67 kg
+67 kg

Férfiak:
-58 kg
-68 kg
-80 kg
+80 kg 

Sajnos Sydney óta nem volt magyar résztvevője olimpiának. Pekingről egy hellyel csúszott le Kotsis Edina, aki akkor 18 évesen a negyedik helyet szerezte meg.

Idén sajnos nem jutott be a legjobb négy közé. Például neki is egy olyan versenyző állta útját, aki az Európa Bajnokságon egy súlycsoporttal fölötte versenyzett.
Másik reménysége a szövetségnek Tóth Balázs volt, de sajnos neki sem sikerült az éremszerzés.

Most mondhatják azt, hogy mit is akar egy magyar versenyző világversenyen, amikor eredményük sincsen. Vagy csak nem hallottak róla?

A teljesség igénye nélkül:

edina4.jpg

Kotsis Edina(pirosban): U21-es Európa bajnok, a 2012-es felnőtt Európa bajnokságon ezüstérmet szerzett (itt megjegyezném, hogy az elődöntőben azt a Jade Jonest vert meg, aki a britek egyik reménysége), Univerziádé harmadik helyezettje. Ezen kívűl számos nyílt verseny bajnoki címével és érmeivel rendelkezik, többszörös magyar bajnok. A világranglistán 5-ik.

balazs.jpg

Tóth Balázs(pirosban): VB és Univerziádé bronzérmes, emellett számos nyílt verseny győztese és többszörös magyar bajnok, a világranglistán a 29-ik helyen áll.

Mellettük természetesen vannak még tehetséges fiatal versenyzők Magyarországon, akik végigjárva a versenyeket érmekkel és pontszerző helyekkel térnek haza, akik azért edzenek nap mint nap, hogy a következő ciklusban megszerezzék a kvótát és végre ebben a sportágban is legyen képviselője Magyarországnak.

Holnap tehát elkezdődnek a versenyek. Arra buzdítok mindenkit, hogy nézzen meg pár mérkőzést. Ha utána sem szimpatizál a sportággal, természetesen szíve joga.

2012. augusztus 8. megkezdődnek az olimpiai taekwondo versenyek, mégpedig a nőknél a -49 kg, férfiaknál a -58 kg-os kategóriákban.

Ázsiai csúcsrangadó UPDATE

2:1 a játszmaarány és 21:20 a pontarány a Japán-Kína röplabda negyeddöntőben a nőknél. Ha ez így megy tovább, akkor egyrészt nem jól tippeltem. Másrészt Kína itt legalább biztosan érem nélkül marad. Harmadrészt hamar vége lesz és akkor nem alapítok Menczer Tamás rajongói klubot. Nagy-nagy iróniával természetesen.

Mondjuk értem én, hogy nem érthet mindenki a röplabdához, de néha akkora melléfogásai vannak, hogy sírok. Ellenben mindenki olyan zseniális, és annyi statisztikával lehetünk gazdagabbak, hogy csak na. Holnap átvesszük a zászló és karjeleket!

Szorosan bár, de behúzta Kína. A sok kis Ye Shiwen mindenre képes. Ezt sem én mondom. De most jöjjön a döntő játszma. 3:1 az eddigi legnagyobb különbség de Kimura statisztikái már háromszor elhangzottak. Tamás izgul, mert közben 3:3. Én is, mert vagy bukik Kína és velük együtt én is, vagy továbbmegy. Az se biztos hogy jót tesz az egyetemes sportnak.

Már a Japók vezetnek kettővel. Már tudjuk azt is, mitől nagy egy játékos. Beüti, amit be kell. Nagy pénzben fogadnék, hogy 7:4-nél időt kér Kína. Ha lesz annyi. De nem lesz. Viszont jó eséllyel Japán vezetéssel fordulnak a döntő játszma térfélcseréjére a csapatok. Ezt eltaláltam. Kimura ütötte be a nyolcadikat. Ennek Tamás nagyon örül. Kicsit én is, még ha bukunk is a Kínaiakkal együtt.

9:8 Kínának. A statisztikát Kimura vezeti a teremben. A "kimura", "hiba" és "kiélezett" szavak a kommentátorállásban. Kína 11:9-re elment. A vonalbíró jól láthatóan lemaradt az antennát érintő labdáról és Japán kikérte utolsó idejét a mai napon.

Kína is időt kér, nehogy már haza kelljen vinni. "Nem lehet hibázni. Vagy legalábbis keveset." Ezt tudtuk meg. Kimura nyitott egy ász értékűt. Mondanom se kell, micsoda reakciót vált ki. De aztán azonnal hibázik a "MECCSLEGJOBBJA!"

Eközben a birkózócsarnokban...Lőrincz Tamás döntős!!! Hajrá Tomi!

Az első meccslabda Japáné. Kimura és Ebata csodálatos. Kína meg egyenlít. Most viszont Kína jut meccslabdához. Ez tényleg izgalmas. "Ki más, mint Kimura? Csodálatos ez a nő!" Japán másodszor jut meccslabdához 17:16-nál. És ez meg is van! Szoros volt, egyik szemem sír a másik meg nem. Japán továbbment! 

Véraláfutást, lengőtekét!

Lenyűgöző, hihetetlen, egyedülálló - mondhatnánk, ha egy gerelyvető, öttusázó vagy cselgáncsos sportkarrierje során, zsinórban öt olimpián vesz részt és minden alkalommal aranyat nyer. Ötöt. Az amerikai Michael Phelps a londoni olimpián huszadik érmért nyerte, ebből tizenhat arany. Mit lehet erre mondani? Nekem például ez a sportteljesítmény inkább az olimpiai győzelem degradálásnak tűnik.

Vannak nyitott kérdések a homokon!

Míg a teremröplabdában azért nagy csoda nem történt, leszámítva talán a szerbek mélyrepülését, a kétfős változatban már nem ilyen tiszta a kép. Az elődöntőkhöz ért az olimpia, és borult a papírforma itt-ott.

1028-misty-may-treanor-and-kerri-walsh_aw.jpg

Women of the Year 2008 May-Treanor/Walsh, Shaun Dreisbach

A nőknél az első elődöntőt a címvédő May-Treanor/Walsh páros fogja vívni a kínai Xue/Zhang párossal vagyis a világranglista harmadik a második ellen. Az amerikai páros a harmadik bajnoki címére készül, ami kimondottan motiválhatja őket. Nők életkoráról ugyan nem illendő szót ejteni, de ha az esélyekről van szó, akkor nem mehetünk el a tény mellett, hogy Walsh az olimpia alatt (a Kolocova/Slukova mérkőzés napján) töltötte a 35. születésnapját, párja, Kerry Walsh pedig az olimpiát követő napokban lesz 34, addig az ellenfeleik 23 és 27 évesek. És ebben asportban bizony kell a fittség, mert egy órán keresztül felugrálni a homokból nem egyszerű. Kivédekezni meg nem elég a meccset, mint már említettem korábban. Mindenesetre, már csak a kínai fóbiám miatt is, meg, hogy meglehessen a 3. cím az amerikai párosra teszek.

A másik elődöntőt a Larissa/Juliana ranglista vezető páros vívja a Ross/Kessy kettőssel. Vagyis a legnagyobb esélyes brazil páros bukása (is) kell hozzá, hogy tisztán amerikai döntő lehessen. Ezt persze (az amerikaiakon kívül) nem sokan szeretnék, és az esélyek is azt mondják, hogy inkább Larissáék nyernek.

GetImage_1.jpg
Larissa Franca homokozik /fivb.org

Rossék az negyeddöntőben egyébként Slukováékat ejtették ki, akiről a blogger-kolléga már posztolt korábban.

A férfiaknál sokkal rosszabb a helyzet. Az első helyen kiemelt páros, a brazil Cerutti/Rego (Emanuel/Alison, mert ők ugye keresztnéven játszanak), a Plavins/Smedins lett párossal találkozik. Emanuel Rego négy éve bronzérmes lett. Dalhauseréktől kaptak ki az elődöntőben, akiket most pont a lett kettős búcsúztatott, hatalmas meglepetésre. Emanuel Rego párja akkor Ricardo Santos volt. Santos most Cunha oldalán játszik és a Brink/Reckermann duó ellenfelei voltak a negyeddöntőben. A németek jutottak tovább. Nekik a Nummerdor/Schuil holland kettős jutott.

Ez van így röviden tömören a férfiaknál. Ha a lettek és a hollandok jutnának a fináléba, akkor lejátszhatnák a csoportmeccsük visszavágóját, ők ugyanis már találkoztak Londonban. Véleményem szerint erre a visszavágóra azonban csak a bronz meccsen lesz lehetőségük. A döntőt ugyanis az Emanuel/Alison és a Brink/Reckermann párosok vívják.

GetImage (1).jpg

Plavins/Smedins - Nummerdor/Schuil a csoportmeccsen / fivb.org