Ami nálunk nem látványsport

Tegnap az m1-en megcsodálhattuk (belenézhettünk) az Olimpia egyik leglátványosabb összecsapását, amire azért komlyan vártak a szurkolók és a sportszakma is. Összecsapott a brazil és az amerikai férfi röplabda válogatott. A pekingi játékok döntőjének visszavágóját az USA nyerte, akárcsak a négy évvel ezelőtti döntőt. A 3:1-es siker kulcsa abban volt, hogy az amerikai válogatottban hárman is kiemelkedőt nyújtottak, 19, 17 és 14 pontot szerezve, míg a dél-amerikaiaknál csak Leandro Vissotto nyújtott igazán emlékezetes teljesítményt. Blokkokban és ászokban szintén a címvédő bizonyult jobbnak, így magabiztosan vezeti a B csoportot.

Megint a szerbek rovatunkba két magyar kívánkozik. A szerb-német összecsapást ugyanis Hóbor Béla vezette. A csapatok nem kis feladat elé állították a negyedik olimpiáján dirigáló magyart, mert az eddigi leghosszabb, 132 perces összecsapást kellett dirigálnia.

GetImage.jpgGrózer üt, Hóbor figyel. Foto: FIVB.org

A másik magyar Grózer György volt, aki a mérkőzésen 39 pontot szerezve kimagaslóan a legjobb játékos volt, ő adta a leggyorsabb szervát is (124 km/h!). Így borítva a papírformát legyőzték a szerb együttest. Jelentős részben ennek is köszönhetően jelen állás szerint ő az olimpia legponterősebb játékosa.

Van tehát kinek szurkolni. És bár nálunk ez nem látványsport (legalábbis a TAO-s törvény azt mondja...), mindenképpen érdemes elcsípni egy-egy közvetítést, akkor is, ha itt nem bikiniben ugrálnak a csajok. Sőt, a stradröplabdát sem feltétlenül a bikinis csajok (nőknek kisgatyás, atlétás pasik) miatt érdemes nézni. Valójában kerek fenekek és duzzadó bicepszek nélkül is éppen elég sportélményt nyújt a süppedős homokban folyamatosan métereket ugráló emberek látványa. Hogy egészen leegyszerűsítsem a dolgot. De aki mégis ezért, annak csak annyit mondok, mára már esőt is mondanak. Nem könnyíti meg a dolgot, ha így lesz.

És, hogy a látvány oltárán is adózzunk, néhány kép a Daily Mail összeállításából kedvcsinálónak.

article-0-144260AC000005DC-151_964x580.jpgarticle-2180540-1446A0A4000005DC-77_964x649.jpg

Daily Mail összeállítása a strandröplabdáról: http://www.dailymail.co.uk/news/article-2180540/Olympics-Beach-volleyball-Lifes-beach-Horse-Guards-Parade-beach-volleyball-taken-Britain-storm.html

Hozzászólások

A bejegyzés trackback címe:

https://2012don.blog.hu/api/trackback/id/tr304693370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.