Dán-holland összefogás a brit vitorlás sztár ellen?

Ben Ainslie-nek nem lehet könnyű. A háromszoros olimpiai bajnok brit vitorlázótól mindenki negyedik aranyérmét várja, amivel beérné Paul Elvstrom rekordját. A dán az egyedüli, aki négy olimpiai arannyal büszkélkedhet vitorlázásban.

Anslie ráadásul hazai pályán versenyez, egyértelmű elvárás tőle a győzelem, sőt, Nagy-Britannia a sportág legeredményesebb országa 24 olimpiai aranyérmével. „Big Ben” hármat is birtokol belőle, Sydney óta veretlen finn dingiben, előtte Atlantában pedig ezüstöt nyert Laser hajóosztályban. Londonban (pontosabban Weymouth&Portland-ben Dél-Angliában), 10 futamos versenyt rendeznek minden olimpiai hajóosztályban, plusz még az éremfutam.

Tegnap sem volt könnyű dolga a brit versenyzőnek, a második futam pedig hangos szópárbajban végződött közte és a dán Jonas Hogh Christensen között. Menet közben ugyanis büntetőkört kellett tennie Ainslie-nek, mert a dán és a holland versenyző úgy látta, hogy érintette az egyik bóját. Ben tagadta a hibát, de tartott tőle, hogy az óvási tárgyaláson 2:1 arányban alul marad, ezért megtette a kört. Elmondása szerint a két másik versenyző szövetkezett ellene, amit pedig a dán versenyző tagadott. Szerinte, ha Anslie nem érintette volna a pályajelet, akkor nem tette volna meg a büntetőkört.

Ben Ainslie, a finn osztály bajnoka Forrás: ISAF

2004-ben Athénban a francia versenyző óvta Ainslie-t ugyanilyen helyzetben, akkor nem végezte el a büntetőkört a futam közben, az óvási tárgyalást pedig elveszítette. A végső győzelemhez utána végig hibátlan pályát kellett mennie.

Bárhogy is legyen, a finnesek nyolc futama után Ainslie csupán három ponttal van lemaradva Hogh Christensentől. Ma délután egy órától kezdődik a finnesek két utolsó futama (az éremfutam előtt), óriási csatára van kilátás. (Videó nem biztos, hogy lesz, de szöveges közveítés tuti.)

Az eddigi első öt Londonban:
1. Jonas Hogh-Christensen (DEN) - 18 pont
2. Ben Ainslie (GBR) - 21 pont
3. Ivan Kljakovic Gaspic (CRO) - 34 pont
4. Jonathan Lobert (FRA) - 37 pont
5. Pieter-Jan Postma (NED) - 39 pont

Hozzászólások

A bejegyzés trackback címe:

https://2012don.blog.hu/api/trackback/id/tr704693535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.