Lenyűgöző, hihetetlen, egyedülálló - mondhatnánk, ha egy gerelyvető, öttusázó vagy cselgáncsos sportkarrierje során, zsinórban öt olimpián vesz részt és minden alkalommal aranyat nyer. Ötöt. Az amerikai Michael Phelps a londoni olimpián huszadik érmért nyerte, ebből tizenhat arany. Mit lehet erre mondani? Nekem például ez a sportteljesítmény inkább az olimpiai győzelem degradálásnak tűnik.
Egy fiatal, ígéretes futballista, ha szerencsés helyre születik, huszonhárom éves korában általában nem jut ki egy olimpiára, vagy őrült mázlival esetleg mégis részt vesz az eseményen, ahol, hősies teljesítmény után, mondjuk az elődöntőben a hosszabbítás 103. percében rúgott tizenegyesgóllal az ellenfél kiejti csapatát. Ritka esetben, sok legürizett kilencven perc után esetleg nyer egy bronzot, ezüstöt, aranyat. Négy év múlva az ígéretes futballistából idős futballista válik, aki mérsékelten reménykedhet, hogy mégis tagja lehet a válogatott keretnek, mivel legalább három tapasztaltabb játékosra szüksége van a Mesternek. Esetleg még nyer egy második olimpiai érmet is.
Nézem az atlétikát, ahogy korábban az úszást is, olvasom-hallgatom a kommentárokat és nem értem, mitől olyan sokoldalú ez az Usain Bolt vagy Michael Phelps, hiszen ekkor mindig eszembe jut az öttusa - ahol a Phelps féle úszáson és a Bolt féle futáson kívül van egy kicsi lovaglás, lövészet és vívás is - nem is beszélve az atlétika királyának tartott tízpróbáról, ahol szintén bele kell feszülni még jó néhány sportnembe. Úgy néz ki, a helyzet az, ha focista esetleg tízpróbázó vagy, megszívtad.
Kinek tetszik ez a roppant kínos színházi előadás? Mert mit is láthattunk az úszócsarnokban: az úszó beér a célba, dobogós helyet ér el, kicsit várakozik, jön az ünnepélyes díjátadó, mondjuk ez így pont rendben is van, mert addig felvesz egy száraz fürdőgatyát, oszt vissza a dobogóra, ahol még vizes hajjal nyakába akasztják az érmet. Aztán néhány pillanat múlva hurrá, újra a startkövön és úszhat megint egyet a következő éremért.
Mi az akadálya, hogy az atlétika stadionban a futók mondjuk a következő olimpián már hátrafelé is fussanak vagy netán oldalazva? Mi a jóistenért kell ugyanazon a pályán végigfuttatni sokszor ugyanazokat a futókat, egyszer száz méteren, aztán kétszázon, aztán csapatban, tehát négy ugyanolyat körben, oké, alkalomadtán megfűszerezik nekünk a látványt és át kell ugrani néhányszor egy akadályt is.
Vagy valóban olyan nagy különbség lenne, hogy száz vagy kétszáz méteren keresztül csapkodsz a vízben lábaddal és a kezeddel? Egyáltalán, miért kell ennyi úszó-, vagy futóversenyt tartani? Miért nem lehet korlátozni a különböző versenyszámokat, úszásnemeket, valóban szükségünk van mondjuk 50, 200 vagy a 800 méteres úszásra, vagy a pillangó-, és hátúszásra? Tisztességesek vagyunk a többi sportolóval?
Ez így akkor fasza, hogy egy kíválóan felkészített úszó annyi érmet is szerezhet, ahány versenyszámban elindul, míg egy szintén kíválóan felkészült cselgáncsos vagy sportlövő maximum egy éremért mehet? Arról nem is beszélve, mi van akkor, ha a cselgáncsos lesérül, vagy a sportlövőt kirabolják? Mitől lenne Michael Phelps minden idők legjobb olimpikonja?
Ha a feladat az, hogy A pontból (start) a lehető leggyorsabban el kell jutnom B pontba (cél) és ehhez a földön lábaimat vehetem igénybe, akkor nem kell mást csinálni, mint futni, mint az őrült, lehetőleg megállás nélkül. Ha A és B pontot a vízben helyezik el, nagyjából ugyanezt fogom csinálni a kezemmel és a lábammal, mert csak annak jár a puszi és a halhatatlanság, aki a medencében is a leggyorsabb lesz. Mondjuk ez utóbbinál tényleg nem értem, miért kell idekeverni a hátat és a pillangót, de elfogadom ha egy úszónak más a véleménye, hagyjuk is őket úszkálni ahogy akarnak a különböző úszó Európa-, és Világbajnokságokon.
De az olimpián, ahol minden alkalommal újabb és újabb sportok jelennek meg, nem kellene kiemelni egyes sportágakat, ahol egy versenyző tetszőleges számban, akárhányszor rajthoz állhat. Ezzel a lendülettel a kajak-kenusok mondhatnák, be lehetne vezetni még jó néhány távolságot az olimpiai számok közé, de lehetne a lőgyakorlatokon is színesíteni, vagy csinálhatnának akár nyilazást lovon, hátrafelé is.
Az olimpiai győzelem egy különleges élmény, ritka, egyedi teljesítmény. Amit az uszodában vagy a futópályán láttam eddig inkább elértékteleníti ezt az érzést, de nem lep meg: ha ezekben a versenyszámokban mondjuk az osztrákok, a belgák, a szlovének vagy épp Burkina Faso nyerne folyamatosan, minden kicsit másképp történne...
Hozzászólások