Windsurf vs. kitesurf

A Nemzetközi Vitorlás Szövetség (ISAF) 2012. május 9-én jelentette be, hogy a londoni olimpia után a szörföt törlik a versenyszámok közül, és helyette kitesurf-ben versenyezhetnek majd a résztvevők.

Forrás: http://www.independent.co.uk/

A szörfös társadalmat meglepte a döntés és online petíciót indítottak, hogy az ISAF fontolja meg a változtatást. A brit Nick Dempsey (Peking 4.hely) a BBC-nek adott nyilatkozatában elmondta, a szíve szakad meg azokért a fiatalokért, akik azért edzettek egész életükben, hogy az olimpián szörfözhessenek majd. Szerinte rövidlátóan cselekedett a nemzetközi szövetség és igazságtalan volt a szörffel. Úgy gondolja, a sportvezetők nem számolnak a sportág népszerűségével és a nagyszerű közösséggel világszerte. A kitesurf szerinte veszélyes sport, sok a baleset, amit a nemzetközi szövetségnek is figyelembe kellene vennie. Goran Petersson ISAF elnök szerint a kitesurf megérett az olimpiai bevetésre és színesíteni, élvezetesebbé fogja tenni az olimpiai programot.

Technikai szempontból az olimpiai egyenlő esélyek elvének értelmében minden szélben egyformán használható versenyfelszerelésre lenne szükség, de nehéz olyant találni, ami kis szélben is éppen olyan jó, mint a fülsiketítő orkánban. Jelenleg ez a Neil Pryde RS:X. Sokan nem szeretik, mert kis és közepes szélben „pumpálni” kell (videó!), és inkább erősnek, mint ügyesnek kell hozzá lenni és kevésbé látványos is.

A nemzetközi szövetség pedig inkább a gyorsaságra és látványra megy rá, ahogyan a kite mellett a hajós osztály esetében a női Elliot helyette Rióban jön majd a 49-er, és lesz újra katamarán is. Utóbbi talán az idősebb vitorlázóknak is kedvez.

Mindenesetre szörf kategóriában a formula osztály vagy a szlalomversenyek látványos és gyors csatákat hozhatnának. A májusi szavazáson egy vokssal nyert a kitesurf, idén novemberben tartanak újabb konferenciát, ám kétharmados többség szükséges a változtatáshoz, ami nem biztos, hogy sikerül. Sokan azon a véleményen vannak, hogy a hagyományos szörf és a kitesurf is szerepeljen a programban.

Hozzászólások

A bejegyzés trackback címe:

https://2012don.blog.hu/api/trackback/id/tr404688445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása