Helyzetjelentés a háló alól 2.

Reggel gyorsan beszámoltam a strandröplabda pillanatnyi állásáról. Most pedig az MTVA kegyéből Algéria-Oroszország teremröplabda összecsapás zajlik a tévékészülékek előtt is. Az állás 2:0 és 17:10 Oroszországnak. De az orosz hatos leginkább Kabeshova a liberó épp a "hogyan ne fogadjunk nyitást sorozatban" című remekművet adja elő. Ettől függetlenül nem kérdéses az orosz győzelem.

És akkor kezdjük a női tornával. Az A jelű hatosban minden a papírforma szerint halad. Algéria és a Dominikai köztársaság áll kiesésre és ebben nincs különösebben meglepő dolog. A hazaiak ugyan szintén nem egy acélos, nagy múlttal rendelkező alakulat, de mégiscsak hazai a hazai pálya, ráadásul biztos forrásból tudom, hogy nagyon gyúrnak, hogy legyen ez még ennél is sokkal jobb odakint.

1311063_M01.jpg

A B szextett már érdekesebb. Ott ugyanis az egyik titkos éremesélyes favoritom, mint említettem korábban Európa-bajnok Szerbia két forduló után csoportja végén kullog. Először is kikaptak Kínától. Nem állítom, hogy ez rendben van, de Kínától bármikor bármiben ki lehet kapni. (btw úszás) De a következő meccsen a koreai csapat is elnáspángolta a szerbeket, méghozzá viszonylag simán (12, 16 és 21 pontokat hoztak össze az európaiak a nyertes játszmákban).

Ugyanakkor a szintén nem esélytelen Brazília is éppen csak negyedik, miután a csoportrangadón nem sikerült pontot szerezni a másik esélyes USA ellenében.

A férfiaknál (szinte) minden a legnagyobb rendben van. Bár, mint említettem, Lengyelország némi meglepetésre legyőzte Olaszországot. De cserébe a következő kanyarban pont nélkül sikerült maradni Bulgária ellenében. Pillanatnyilag ebben a hatosban az olasz és a hazai csapat áll kiesésre. A másik oldalon pedig a német és a tunéziai válogatottak. Ha csak az olaszok nem betliznek a továbbiakban, akkor azok fognak továbbmenni, akiknek "kell". Lévén a férfi röplabdában a papírforma sokkal létezőbb kifejezés, mint a nőknél.

1308476_M01.jpg

Itt persze messze még a döntés a továbbjutás tekintetében, de ide is érdemes (lenne) gyakrabban bekukkantani, még akkor is, ha a miniszterelnök nem lát be a hálóból.

(Befejezték az oroszok és gyors meccsen egy óra négy perc alatt elintézték Algériát.)

Hozzászólások

A bejegyzés trackback címe:

https://2012don.blog.hu/api/trackback/id/tr144690529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása