Lesz ez jobb is, Zsombor!

Ma a Laser hajóosztály éremfutamának mezőnyéről szólt a legtöbb beszélgetés a dél-angliai Weymouthban, míg a versenyzők az utolsó két futamhoz készülődtek.

Az időjárásra ismét nem lehetett panasz, ahogyan az eddigi napok során sem. Egyetlen futamot sem kellett még halasztani, a többnyire napos idő, a sem túl meleg, sem túl hideg 14-16 Celsius körüli hőmérséklet, és a 15-25 csomós szél kellemes vitorlázós/szörfös körülményeket jelent.

Délután egy órakor rajtolt a Laser kilencedik futama, méghozzá magyar szempontból rendkívül jól. A viszonylag nagy hullámok ellenére Zsombor az élre tört és az ötszörös világbajnok ausztrál Tom Slingsby-vel és a spanyol versenyzővel együtt alaposan elhúztak a mezőny többi tagjától. Remek, szinte hibátlan versenyzéssel, (talán most vitorlázott az olimpián a legkiegyensúlyozottabban) végig megőrizve helyét az élmezőnyben, negyedikként hajózott át a célvonalon. Nagy futam volt! Nagy gratula!

Berecz-Zsombor3.jpg

Magyaros Laser befutó Forrás: ISAF

A tízedik, egyben utolsó futam rajtja is elég jól sikerült, az első két bójánál még 18-19. helyen vitorlázott a magyar bajnok, ám a következő bójavételnél rengeteg hajó elé került, így visszacsúszott és 31-ként zárta a futamot.

Összesítésben 21-ként végzett a 49 fős mezőnyben, így nem jutott be a hétfői éremfutamban, ahol egyébként a remekül vitorlázó ausztrál Tom Slingsby és várhatóan országa első olimpia érmét szerző ciprusi Pavlos Kontides mellett további nyolc versenyző küzd majd. Csupa tenger, vagy óceán mellől érkező hajós: a svéd Rasmus Myrgren, a horvát Tonci Stipanović, az új-zélandi Andrew Murdoch, a brit Paul Goodison, a német Simon Grotelueschen, a guatemalai Juan Ignacio Maegli Aguero, az uruguayi Alejandro Foglia és a francia Jean Baptiste Bernaz.

A legjobbakat kívánom Berecz Zsombornak. Gratulálok a remek versenyzéshez, a sok örömteli pillanathoz, melyet az élő közvetítést nézve - a tegnapi éllovaglás mindent visz :) - vagy akár csak a híreket olvasva okozott minden vitorlázást kedvelő szurkolónak, és melyre méltán lehetünk büszkék.

A magyar vitorlázók/szörfözők számára itthon jelenleg minimális a belső konkurencia, amely segíthetné fejlődésüket. A versenyzők így szinte egyedül készülve, vagy külföldi csoporthoz csatlakozva érik el azt a szintet, mellyel stabilan megállják helyüket a nemzetközi mezőnyben. Már ez önmagában dicséretes teljesítmény. Tehetségük mellett óriási kitartásukkal példaképek minden sportot szerető ember számára. Köszönjük.

A szörfösök mai két versenyéről se feledkezzünk meg.

A nők két futama a parthoz legközelebbi, Nothe pályán zajlott. A szurkolók hangját talán még Detre Dia is hallotta, ami nem túl gyakori szörfös versenyeken. A hetedikben 17. helyen, a nyolcadikban 18. helyen végzett miután két versenyzőt korai rajt miatt kizártak (GRE, USA). Összesítésben 16. helyen áll, az élen a három futamgyőzelemmel is rendelkező spanyol Marina Alabau. Holnap következik a két utolsó verseny az éremfutam előtt, ahová a tabella első 10 helyezettje kerül.

Gádorfalvi Áron egy jobb (18.) és egy kevésbé jó (24.) futamot száguldott ma, ezzel összesítésben a 25. az ötödik olimpiáján versenyző szörfös. Az élen továbbra is a hollandok aranyesélyese, Dorian Van Rijsselberge áll öt futamgyőzelemmel, és két második hellyel. A második helyen jelenleg pontazonossággal a brit Nick Dempsey és a német Toni Wilhelm tanyázik, a holnapi utolsó két futam az ő párharcukról szól majd.

Dia délután egykor, Áron háromkor kezd majd. Videós közvetítés nem biztos, de szöveges tuti lesz majd, az ISAF lelkes csapat jóvoltából. (Innen is nagy köszönet nekik!)

Hozzászólások

A bejegyzés trackback címe:

https://2012don.blog.hu/api/trackback/id/tr114695751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása