Női negyeddöntők röplabdában. Esélylatolgatás.

Igen itt tartunk. Ma estére már csak négyen maradnak állva. És lesznek érdekes párosítások, úgyhogy remélem, ma már többet látunk az Earls Court eseményeiből. Japán-Kína lesz időrendben az első. Ez a meccs már földrajzilag is komoly összecsapás. Olyan szamurájok vs agyagkatonák. Biztos vagyok benne, hogy nem csak a négy közé jutás lesz a tét, hanem komoly presztizsmeccs lesz. Ettől föggetlenül én viszonylag sima kínai győzelemre számítok. (Már majdnem azt mondtam, hogy Kínai győzelmet várok, de nem várom, csak jön.)

Ezt követi délután négykor az Oroszország-Brazília. Az olimpia előtt Brazília a második, Oroszország a kilencedik helyen tanyázott a világranglistán. Aztán Londonban brazília éppen bejutott a nyolc közé címvédőként. Nehéz okosnak lenni ebben a helyzetben. Pont mi emlegetjük a vízilabda kapcsán, hogy az olimpia ilyenkor kezdődik, ennek ellenére nehéz felállni ilyen gödörből. De ha nem is sima meccsen, de brazil győzelemre tippelnék. Meglepetést szimatolva.

Harmadik páros, akik egymásnak feszülnek a címvédő USA és Dominika. Ezt a meccset bátran lehet nagy tétben megjátszani. A legutóbbi ezüstérmesben a végső győzelem esélye bőven benne van. Nem a dominikaiak fogják megállítani az USA-t.

A záró mérkőzés szintén lehet akár szorosabb is. Akár az olaszok, akár a dél-koreaiak továbbmehetnek. De azért jóval nagyobb az esély az olasz győzelemre. És itt nem is lesz meglepetés.

És hogy ma se maradjunk látvány nélkül, íme az amerikai női válogatott. Az olimpia előtt az ESPN-nek pózoltak.

usa-womens-volleyball-ESPN-Body-Issue-300x224.jpg

Hozzászólások

A bejegyzés trackback címe:

https://2012don.blog.hu/api/trackback/id/tr634699484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása