Éles menetben ma jól vitorlázott Berecz

Nyolc futam után Berecz Zsombor összesítésben 23. a Laser hajóosztály 49 fős mezőnyében.

A hátszeles szakasz kevésbé, az éles menet annál inkább jól ment ma délután a magyar vitorlázónak. Az olimpia hetedik futama egy órakor rajtolt, (szerencsére nem csúszott), napsütéses idő és 14 csomós szél uralkodott a tengeren. Már az első bójánál nagy volt a tülekedés, és az élen rajtoló argentin bele is ment a bójába, büntetés volt a jutalma.
Közepes rajt után a középmezőnyben vitorlázott Zsombor, de harmadik bójaforduló nem sikerült túl jól, így a 41. helyről fordulhatott. Aztán előbb a hátszeles szakaszon javított 6 helyet, majd az éles menetben már a 25. volt, és ez a váltakozó helyezkedés jellemezte egész futamát, amelyben huszonkettedikként ért célba. A kínait kizárták (DSQ), a norvég és a szlovén versenyző nem fejezte be a futamot. (DNF)

A nyolcadik rajtra sokat kellett várni, türelmetlennek bizonyult a társaság, az első dudaszónál a mezőny több mint kétharmada túlhaladt a rajtvonalon. Általános visszahívás lett a vége és fekete lobogó. Az újabb rajtnál is akadt néhány bátor hajós, és hiába rajtolt mintaszerűen ismét az argentin versenyző, kizárták a belgával együtt (BFD). Zsombor azonban okosan és taktikusan robbantott és az élre tört.

Berecz-Zsombor1.jpg

Aztán kicsit lemaradva ötödikként haladt az első szakaszon, szintén ötödikként ért az első pályajelhez és ekkor a bőszeles szakasz is rendben volt, a hetedik helyről jöhetett újra az éles menet, ami ma nagyon ment!

Berecz-Zsombor2.jpg

Talán túl éles is volt, mert elmérte a harmadik bóját, egy apró fordulót kellett tenni a biztos „kanyarhoz.” 13. hely nem lett rossz, csak a fanyalgóknak. Aztán vissza a 11. helyre, végül hátszélben egy kis csúszás és a célvonal. Szép volt ez a mai második verseny, 14. helyen zárt a magyar hajó.

Folytatás holnap, az utolsó két futammal. Szurkolunk, hogy sikerüljön bejutni a legjobb 10 közé. Sikerülhet!

Hozzászólások

A bejegyzés trackback címe:

https://2012don.blog.hu/api/trackback/id/tr964694356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása