Szörföseink is végeztek Londonban

Az éremfutam előtti két utolsó menet várt ma délután szörföseinkre a dél-angliai Weymouth-ban. Az olimpiai versenyek helyszíne Forrás: ISAF A nők kilencedik futamát a hazai versenyző (Bryony Shaw) kezdte a legjobban, a listavezető spanyol (Marina Alabau) nem kezdett túl…

Megdőlt Elvstrøm vitorlás rekordja

Mától a brit Ben Ainslie minden idők legeredményesebb vitorlázója, megdöntve a dán Paul Elvstrøm rekordját, aki 1948, 1952, 1956 és 1960-ban nyert olimpiai aranyérmet vitorlázásban. Ben Ainslie olimpiai bajnok Forrás: ISAF Nemcsak a domboldal, hanem a part menti sziklák is tele…

Lesz ez jobb is, Zsombor!

Ma a Laser hajóosztály éremfutamának mezőnyéről szólt a legtöbb beszélgetés a dél-angliai Weymouthban, míg a versenyzők az utolsó két futamhoz készülődtek. Az időjárásra ismét nem lehetett panasz, ahogyan az eddigi napok során sem. Egyetlen futamot sem kellett még…

Aranyéremért hajózhat a britek bajnoka

A Laseres futammal párhuzamosan zajlott a finnesek küzdelme, amelyet a legnagyobb érdeklődés kísért, lévén, hogy a brit Ben Ainslie-nek két lehetősége volt javítani, és közel kerülnie dán riválisához. A brit pedig nem viccelt, az erős akarat diadalt aratott. A kilencedik…

Éles menetben ma jól vitorlázott Berecz

Nyolc futam után Berecz Zsombor összesítésben 23. a Laser hajóosztály 49 fős mezőnyében. A hátszeles szakasz kevésbé, az éles menet annál inkább jól ment ma délután a magyar vitorlázónak. Az olimpia hetedik futama egy órakor rajtolt, (szerencsére nem csúszott), napsütéses…

Erre jöttem rá az Olimpiát nézve

Ma van Lochte születésnapja. Ezt azért tudom, mert a barátnőmé is, úgyhogy mindkettőjüknek sok boldogságot! Mondjuk Lochte boldogságához ennél sokkal többet nem tudok hozzátenni. Rájöttem, hogy a cselgáncs olyan, mint a kézilabda, csak nem kell labda és kapu. Az mtva képes…

Szinte élő röplabda poszt - UPDATE

Az volt a tervem, hogy ma foglalkoznék én is mással, mint a röplabda, ami továbbra sincs kizárva, de most éppen bikinis csajok live van. Szóval akkor az aktualitás miatt strandröpi. Immáron a 16 között a férfiak és a nők is, vagyis, aki mostantól veszít, az csomagol, oszt…

Dán-holland összefogás a brit vitorlás sztár ellen?

Ben Ainslie-nek nem lehet könnyű. A háromszoros olimpiai bajnok brit vitorlázótól mindenki negyedik aranyérmét várja, amivel beérné Paul Elvstrom rekordját. A dán az egyedüli, aki négy olimpiai arannyal büszkélkedhet vitorlázásban. Anslie ráadásul hazai pályán versenyez,…

Ami nálunk nem látványsport

Tegnap az m1-en megcsodálhattuk (belenézhettünk) az Olimpia egyik leglátványosabb összecsapását, amire azért komlyan vártak a szurkolók és a sportszakma is. Összecsapott a brazil és az amerikai férfi röplabda válogatott. A pekingi játékok döntőjének visszavágóját az USA…

Gádorfalvi ma nagyot szörfözött

A tegnapi viharos és árboctöréses menet után Gádorfalvi Áron ma nagyot versenyzett. Összesítésben már 26. Kiválóan kapta el a rajtot az első futamban, két bóját is éllovasként vett, ma nem fogott ki rajta az erős szél. Aztán persze menetrendszerűen megérkezett a holland…

süti beállítások módosítása